Tony Maylam mifelénk a Rutger Hauer főszereplésével készült Őrült Stone, avagy 2008: a Patkány Éve (Split Second, 1992) című filmjéről ismert, amely műalkotás mindjárt két megfigyeléssel is gazdagabbá teheti a szemfüleseket. Egyrészt tanúi lehetnek, ahogy Hollywood továbbra sem tud Rutger Hauerrel mit kezdeni (ejtették is), másrészt megállapíthatják, hogy a régi szabálynak, miszerint ha egy film címében túl sok az írásjel, az csak szar lehet, megvan a maga létjogosultsága. Ha pedig nem értesz ezzel egyet, Vigyázz, lő a mamám!
Az Erdei fantom (The Burning) hangyányival jobb film csak a rutgerhaueresnél, persze minden relatív. A nyolcvanas évek legelején végigsöprő slasherhullám csúcsán csücsülve került a nyugati mozikba, és ha színészei vákuum-játékával, kvalitatív narratív nüanszainak teljes hiányával illetve szociális mondanivalójának keresve-sem-találhatóságával nem is üt el túl sokban vérpettyezte slasher-társaitól, azért mégiscsak vannak pozitívumai, elsőként is az a mumus, amelyet a történet reászabadít egy nyári tábor mit sem sejtő lakóira. Ő Cropsy, a ropogósra égett gondnok (a helyi kórház személyzete csak mint „a fucking Big Mack, overdone” hivatkozik rá), és mivel nehezen viseli a meleget, ezért bozótvágó-ollót ragad, hogy dermatológia diszfigurációjából adódó frusztrációját a tábor későtininek álcázott koraharmincasain élje ki.
Az Erdei fantom a slasher-hisztéria egyik legvéresebb darabja, persze a mennyiség nem minden, a minőség a lényeg, ami viszont garantált, hiszen az effekteket nem más, mint a splatter-pápa Tom Savini tömködte szilikon alá. A sztori fantáziátlan, persze az egykori slasher-vágyók épp ezt szerették ezekben a filmekben. A tábor egykori gondnokának összeégetése után öt évvel újra benépesül Camp Whattafuck. A későbbi áldozatok mind tinifilm-sztereotípiák: van köztük izomagyú jock, antiszoc szerencsétlen meg pinabubus.
A film egyenetlen tempója a legnagyobb hibája, jó ötven percbe telik, mire Cropsy dolgozni kezd, de akkortól aztán ő is, meg Savini is túlórázik, csak hogy bebizonyítsák nekünk, az Erdei fantomot miért tartják még mindig ha nem is minőségi, de az egyik legbrutálisabb koranyolcvanas slasherfilmnek. A rendezés maga ettől még nem lesz világbajnok, Maylam szereti bezavarni az operatőrét a sűrűbe, hogy ott POV-rohangáljon, amely akadályversenyeket Rick Wakeman, a YES elnevezésű együttes klavia-turistájának zenéje festi alá. Tokkáta és fúga, 160-al a kanyarba. Később Wakeman és Maylam több sportesemény PR-filmjén dolgoztak együtt, pl. a mexikói focivilágbajnokságról is ők csináltak szösszenetet, azt a VB-t persze mi magyarok szeretnénk kiirtani az emlékezetünkből.
Az Erdei Fantom legérdekesebb jellemzője, hogy hány későbbi sztár bukkan fel benne, ártatlan-pelyhedző fiatalon, pl. Holly Hunter, ő idővel Zongoraleckére adta a fejét, majd Karambolozott. A film egyik producerét Corky Burgernek hívják, ő nem lett híres.
Utolsó kommentek