FILMKÉS

Hogy a modern horror mit kezdjen önmagával, miféle ösvényre lépjen, kezd a legégetőbb kérdés lenni a műfaj számára, hiszen önnön, periodikus megújulása rugdossa előre, évtizedről évtizedre. Adam Wingard You’re Next-je e perspektíva hiányának kezeit tanácstalanul széttáró példája.

Wingardot a leginkább Ti West neve által fémjelzett horrorista haverbrancsba sorolják – ez a kényszeres, horrorgenerációs skatulyázósdi kimondottan szánalmas: tíz évvel ezelőtt a mindent listákba rendezők még a Splat Packet ünnepelték (Neil Marshall, Greg McLean, Eli Roth, stb.), most ez az un. Mumblegore-csapat (Wingard és társai) van soron. Ezekben még annyi élet sincs, mint az eredetiséget felmutatni képtelen Rothékban (utóbbi kb. a modern William Castle – hatalmas pofa, csekélyke tehetség.)

A You’re Next marketingkampánya a filmet a splattereket megcsavaró ötletcsokorként próbálta eladni. Csak nem a Scream XXI. századi továbbgondolásával van dolgunk? Korántsem. A reklám lehazudta az égről a csillagokat. Ezt a meglepetést!

Hogy az egyébként 2011 óta fesztiválról fesztiválra vándorló You’re next csak 2013-ban lett bemutatva, annak éppen az a kellemetlen oka, hogy az eredetiségnek még csak csírája sincs meg benne. A hőseinket gyilkolászó rosszemberek ugyanolyan kifejezéstelen-fehér maszkokban ostromolják meg a filmnek helyszínt adó vidéki kúriát, mint pár évvel ezelőtt a francia Ils (2006) című filmben, és remake-jében, a 2008-as amerikai The Strangers-ben. Wingard ugyan a final girlből az említett alkotások főszereplőjével ellentétben talpraesett hősnőt csinál, de ebből a szempontból sem tud újat hozni. A lány Hómalón-módra állít primitív csapdákat az ostromlóknak, ezt az ötletet is számtalanszor elsütötték már a műfajon belül, legutoljára a The Aggression Scale-ben.

Sajnos a filmen a színészgárdája sem javít, akik jórészt Wingard haveri köréből kerültek ki (pl. a szintén rendező Joe Swanberg): az artikuláció mintha halálos ellensége lenne mindegyiküknek, külsőre pedig mintha egy végzős bölcsészosztály depresszív hangulatú tablóképéről sétáltak volna le. A helyzetet Barbara Crampton próbálja menteni (a családi tűzfészek matriárkáját játssza): a Re-Animator szexbombája még ötvenvalahány évesen is élettelibb a többi egyenpicsánál.

A modern slasherek rendezői a slasherfilmeknek éppen arról a vonatkozásáról feledkeznek meg a legsűrűbben, amely a nyolcvanas évek elejének hasonszőrű filmjeit oly szórakoztatóvá, urambocsá’ időt állóvá tette. Az un. „kreatív gyilkosságokról” beszélek, a filmes ölés kvázi-esztétikájának formai játszadozásairól, amelyek money shot módjára voltak véres, ejakulációs végpontjai egy-egy idegtépő jelenetnek. A modern slasherből, mint műfajból hiányzik a kreatív killing, helyette a torture porn mozikból visszamaradt szürke, fantáziátlan, lehangoló szadizmust preferálja. Ezzel a You’re Next egyedül a fináléban szakít, és tanúi lehetünk a turmixgép egyik igen hatékony felhasználási módjának.

A gyilkosok motivációja a You're Next-ben messze nem annyira absztrakt, mint pl. az Ils-ben. Lehet, hogy Wingard és forgatókönyvírója, Simon Barrett épp ezzel akarta filmjét példaképeitől megkülönböztetni. Sőt... létezik, hogy ez a bizonyos motiváció lenne az a híres "eredetiség", amivel a filmet beharangozták? Híjnye, ezt aztán túllihegték!