FILMKÉS

Harminckét év alatt csak a külcsín változott: Franck Khalfoun 2012-es őrültjének története beatről beatre másolja le William Lustig 1980-as elmebetegének ámokfutását. Ugyanolyan a felütés, ugyanolyan tempóban végzi ki, majd skalpolja meg Frank Zito (az eredetiben Joe Spinell, itt Elijah Wood) az útjába kerülő szerencsétlen nőket, és még a lezárás is teljesen megegyezik. Minden másban azonban különböznek.

Lustig 1980-as Maniacje a zsírmocskos, spermasíkos New York embertelenségéről szól, ahol egy idegen nők skalpjára utazó pszichopata remekül megél. Spinell alakítása az eredeti filmben (a forgatókönyvet is ő írta) nélkülöz minden reflexiót, és ezért a film  végén a teste kénytelen szó szerint saját maga ellen fordulni, csak azért, hogy valahogy véget vessen a tombolásnak. Wood alapvetően máshogy hozza a figurát, mert Frank Zito az ő alakításában áldozat és vadállat egyszerre. Wood külsőleg eleve Spinell ellentéte: nem túlsúlyos és nem középkorú, hanem rebegős és gyermeteg és törékeny, akinek egy hatalmas késre van szüksége ahhoz, hogy félelmet keltsen és elvégezze, amit beteg, meggyötört agya sugall neki.

A film teljes egészében Wood szemszögéből van fényképezve, amely szemszög csak a gyilkosságok pillanatában törik meg. Csak ekkor képes a kamera kiszabadulni a veszett agyból, hiszen Frank Zito csak egy másik ember elpusztításának eredményeként kaphatja meg pszichopata elméjétől a röpke eltávot. Wood őrültje tisztában van azzal, hogy elveszett ember, és ha néha megcsillan is számára a megváltás lehetősége, tudja, hogy hamarosan elveszíti. Mély szomorúság árad ebből a bátor alakításból, amelyet a film rendkívüli, a francia neohorror filmekből eredő szadista erőszakjelenetei és Los Angeles csillogó hidegsége fog közre, ahol akárhogy kiabálsz segítségért, senki sem jön, hogy megmentsen.